|
Age of Kings
A program sok sok új egysége, a fejlesztések új szisztémája és az új népek különlegességei nagyon sok tanulnivalót adnak azoknak, akik profi módon szeretnék irányítani királyságukat. Az erre vállalkozók nézzenek szét a magyarországi rajongó oldalon. Részemről mikor eléggé tanultnak éreztem magam, kihívtam egy-az-egy Szabi barátomat, aki véresszájú és villámkezű kollegáin edzett már jó két hónapja. Ezután következő kálváriám történetét és egyben az Age of Kings stratégia Éjfél Kapitány féle aranyszabályait olvashatjátok a következőkben. Az első két játék teljesen azonos forgatókönyv szerint zajlott. A területem csücskében megjelent Szabi néhány építője, pillanatokon belül felhúztak egy rakás barakkot, istállót, kastélyt, mindenfélét, majd a belőlük kiözönlő rengeteg katona védelmében fél tucat trebuchet porig rombolta egész birodalmamat. Egész birodalmam ezidőben persze inkább csak olyan szedett-vedett táborra hasonlított, maroknyi és azonnal hősi halált is halt őrséggel.
A parti elemzése egyértelműen megmutatta, hogy a felvonuló ostromló sereg úgy tudott ötszörös túlerőben támadni, hogy mintegy háromszoros kapacitású nemzetgazdaság állt a háta mögött. Első lépésben tehát meg kell tanulni a gazdaságot fejleszteni. A dolog viszonylag egyszerű. Koncentrálj az élelemre, és egyfolytában termeld a munkásokat. Ha játék közben folyamatosan, hülyegyerek módjára nyomod a "H" és "C" gombokat, akkor jó sok munkásod lesz, ebből következően jó sok nyersanyagod, így jó nagy sereged később... A munkásoknak persze dolgozni kell, a renitenseket pedig időben észrevenni a "." billentyű segítségével. Amint tudsz Town Centert építeni, építs legalább hármat négyet és mindegyikben egyszerre folytasd a munkások termelését. H, C, H, C, H, C. Nem túl felemelő, de szükséges a dolog. A következő összecsapások már kiegyenlítettebbek voltak, legalábbis abból a szempontból, hogy kellő tőke és nyersanyag állt rendelkezésre a fejlődéshez. Mégis, az ostromló csapatok továbbra is ijesztő túlerőben vonultak fel, és ellenállás nélkül söpörték el a védekezőket.
Nehéz volt persze megszokni, hogy az Age of Kings nagyobb területeken játszódik. Nem csak farmból és bányából kell többet, sokat építeni, hanem nyugodtan lehet több íjászműhelyed és istállód is. A védművek nem fogják megállítani az ostromlókat, csakis a kirontó védekező élőerő. Folyamatosan termelj védekező gyalogságot, lovasokat és amit még kedved van - szükséged lesz rájuk. A nagy számokat kell megszokni a csapatok létszámát illetően is, a profik harminc-ötven egységnél kevesebbet nem is küldenek akcióba soha. Így egy őrjáratnak is minimum tucatnyi de inkább többtucatnyi katonából kell állnia. A gondos felkészülésnek hála, végre valahára megoldottá vált, hogy nagyszámú támadómmal nagyszámú védekezőm nézett farkasszemet, de minden igyekezetem ellenére mégis rendre alulmaradtak a küzdelemben. A messziről alázó trebuchet-ket oltalmazó íjász, spearman és lovag osztagok ellenszerét nem sikerült megtalálni.
A kézikönyv táblázatainak gondos tanulmányozása persze ezeket a kudarcokat is hamar megmagyarázta: támadó lovasságomat a túloldalon felsorakozó spearmenek azért tudták olyan magabiztosan lemészárolni, mivel különleges bónuszuk volt a lovasság ellen! Hoppá! És ráadásul csupán fa és élelem az áruk. Nagyon ravasz. Szóval mi ellen mit vessünk be: lovasság ellen spearman vagy teve, hajók ellen ágyúk, talpasok, íjászok ellen siege onager. A fentiek figyelembe vételével szépen felállított hadseregem rendre meg tudta állítani az ostromlókat - ha volt idejük szépen felállni. Szabi agresszív és gyorsan fejlődő Frankjai azonban általában hamarabb megjelentek a falaim alatt, mintsem az a bizonyos szembenéző védekező hadsereg elkészült volna.
Aki hamarabb támad - kaszál. Tekintettel arra, hogy a trebuchet és az ágyús naszádok tűzerejével és főként távolságával semmi sem versenyezhet, sikeres védekezésről a nagytávolságú fegyverek ellenében nemigen beszélhetünk. A győztes taktika viszonylag egyszerű. Támadj ezekkel az egységekkel, és minden más erőddel védelmezd őket. Ezt az elvet figyelembe véve semmi más dolgom nem volt, mint a Teutonoknál némileg agresszívebb népet választani és nekirontani az ellenfélnek. Működött! Összességében fentiek alapján teljesen igaza van azoknak, akik nem a stratégiai játékok gyöngyszemének, hanem primitív gyorsklikkelős egérversenynek tartják az AOK-t. Egészen egyszerűen, ha nem nem erőlteted gépiesen a fejlődést (H, C, H, C, H, C, H, C), akkor nem lesz alkalmad megmutatni, micsoda stratéga vagy. Ha viszont összeszorítod a fogadat és vállalod a jó félóra kattingatást és nyomkodást, akkor (és csak akkor) van lehetőséged kibontakoztatni hadvezéri tudásodat. Rossz pillanataimban magam is azt szoktam mondani, hogy teljesen feleslegesek a játékban a katonai egységek, egyszerűbb lenne 30 perc elteltével azt tekinteni győztesnek, aki több aranyat tudott kibányászni... A fentiek elsajátításával mindenki eljuthat a jól megérdemelt lelkes amatőr szintre, ami több mint elég az új fiúk lealázásához. Viszont jobb ha tudja: fényévekre van a profi játékosok eredményességétől. Ebben az állapotomban hívott ki régi ellenfelem Sanya, hogy mérkőzzek meg vele szemtől-szembe. Tette ezt abban abban a tudatban, hogy hasonló helyzetben egy évvel ezelőtt csúnya vereséget mértem ugyan rá, de az azóta eltelt időszakban Ő vállalati szinten a legjobb játékossá nőtte ki magát. Sok sok délutánt és estét töltött a képernyő előtt csapatainak irányításával, míg én azóta szinte nem is játszottam. A kihívás váratlanul ért, annál is inkább mert pontosan tisztában voltam lelkes amatőr státuszommal. Azt is láttam, hogy az amatőrség és a profi lét közti átmenethez egy jó mesterre van szükségem, akit regényes körülmények között Caveman személyében meg is találtam. Az Ahogy Sikerül klán veteránja az öreg Caveman beavatott a játék mélyebb rejtelmeibe, amelyek nem mondtak ellent a fentiekben felállított szabályaimnak, csak kiegészítették őket. A következő - talán legfontosabb - szabályt az Ő fáradhatatlan tanításának eredményeképpen fogalmaztam meg:
Miképpen minden játékban, az AOK-ban is kialakult az az optimális játékmód, ami minden másnál hatékonyabb. Ez a játék első tizenvalahány percében, amikor a feladat még csupán a gazdaság fejlesztése, garantáltan és másodpercre kiszámoltan kipróbált, miképpen a sakkban a megnyitások. A játék legeleje abból áll, hogy a szembenálló játékosok azokat az optimális kezdőlépéseket teszik meg, amiből kialakul az a helyzet, ahol már tér nyílik az egyéni elképzeléseknek. Ha bármelyik fél nem ismeri ezt az optimális lépéssorozatot, nem ismeri a megjátszott megnyitást, azonnal veszít. Lássuk ezek után mi is történt 2001.december végén, Éjfél Kapitány és Sanya között: 1. játszma
2. játszma
Elemzés A játszma az ellenfél szemszögéből kísértetiesen hasonlít a korai Éjfél Kapitány vs Szabi meccsekhez, ahol idézem: "A területem csücskében megjelent Szabi néhány építője, pillanatokon belül felhúztak egy rakás barakkot, istállót, kastélyt, mindenfélét, majd a belőlük kiözönlő rengeteg katona..." A különbség annyi, hogy mindez nem a túloldal hozzá nem értésén és felkészületlenségén múlott, hanem az időzítésen. Minden, ami történt, az nagyon gyorsan történt. Ne védekezz, hanem támadj, szól a szabály. És minél hamarabb támadsz, annál kevésbé felkészült védekezőkkel találod magad szembe. És ha a küzdelem az ellenfél területén zajlik - megnehezítve a folyamatos termelését - akkor szinte bizonyos a győzelem. Amíg ellenfelem egy hosszú távon erős és megingathatatlan nemzetgazdaság megteremtésén fáradozott, különítményeseim már rajta is ütöttek, méghozzá a legérzékenyebb pontján. Face-to-face játéknál ritkaság, hogy mindkét szembenálló elérje a legfejlettebb kort és hatalmas elit seregekkel rontanának egymásra. Sokkal valószínűbb, hogy már a játék legelején leszámolnak egymással. Miképpen Éjfél Kapitány is ezt tette... A két bemutatott és egy versenyen kívüli bónusz játszma felvételét le is töltheted. A visszajátszáshoz AOK:TC 1.0 patch nélküli motorra lesz szükséged, amit ha már elhagytál, akkor innen letölthetsz. Köszönetmondás A fényes győzelemért - amely minden évek legjobbikává emelte 2001-et, és amely ismét bebizonyította, hogy Éjfél Kapitánnyal nem lehet kikukoricázni - ezúton szeretnék köszönetet mondani SZABINAK, aki hozzásegített az alapvető szabályok felismeréséhez és CAVEMANNEK, akinek önzetlen és hozzáértő tanítása nélkül mindez nem így történt volna meg. KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM! Ahol te is tanulhatsz... A magyarországi Age of Kings játékosok találkahelye az Age of Kings Hungary fóruma. Caveman mesterem, az Ahogy Sikerül klán oldalán publikál is néhány jótanácsot. A külföldi profik a Planet AOK fórumain teszik ugyanezt, nagyüzemben. A menők meccseit is nagyon érdemes elemezni. Ezekből itt találhatsz jónéhányat, csak győzzed letölteni... |
|