Éjfél Kapitány
és az
Appleseed
Levél Éjfél Kapitánynak...

Bociszemű bugyuta bunyó

Említettem már, hogy mint minden jóérzésű embert, engem is vonz a japán rajzfilmek formavilága, de a sablonos bociszemű főhösök és bugyuta verekedős csatáik mégsem tudnak lekötni. Myazaki mester Chihiro és Vándorló Palota filmjei voltak az első japán rajzfilmek, amikért feltétel nélkül lelkesedni tudtam, a lebilincselő hangulatnak és a jól kitalált történetnek köszönhetően. Mostantól van szerencsém az Appleseedet is ide sorolni, ami pedig nem gyerekmese, hanem űberklasszikus anime.

Appleseed

Lélegzetelállító akciójelenettel indul a történet, azt hinné az ember, hogy a trailert látja, pedig ez már a film. Süvítenek a lövedékek, kerepel a gépágyú, Deunan a harcos kislány monguzként hárít, lő, menekül, amíg a nagykaliberű felmentő sereg meg nem érkezik. Az olcsó anime filmek cselekménye általában kimerül annyiban, hogy az ellenségek vad csatakiáltással és irtózat béna látvány kíséretében egymásnak rontanak újra és újra. Az Appleseed ehhez képest mind történetben, mind kiállításban a nagy mozifilmekkel vetekszik. Jelenetei olyan dinamikusak és olyan monumentálisak, mint amit a Mátrix óta elvárunk. A cselekményre végképp nem lehet panasz, a ravasz történet az érthetőség határáig van csavarva, ahogy kell. Nagyon szépen egyensúlyoz a film, nem mindenhol a rakétáké és a megapáncélosoké a főszerep, a megfelelő drámai csúcspontokon a mondatok és a pisztolyok is halálosak.

Exo-force, Battlefield 2142

Ez a japán mintájú futurisztikus hadviselés újabban több komoly pénzgyár fantáziáját is megmozgatta. Az Electronic Arts például a klasszikus Battlefield sorozat következő részét tervezi hasonló lépegetőkkel megcsinálni. Ami ennél is jobban meglep, hogy a militarista vonalat eddig erősen háttérbe szorító LEGO is új Exo-force témát dobott piacra, ráadásul nagyon szép kivitelben és példás körítéssel.

Domo arigato!

Nyomd meg a gombot, szólj hozzá!
Érdekel Éjfél Kapitány többi filmajánlója? Kattints!

Kijárat...

Főoldalra...