Éjfél Kapitány
Battle Isle
A
háborús stratégiai játékok legjobbika a Bluebyte
nevű német cég Battle Isle sorozata. A csata sziget az irányítás egyszerűségével
és hangulatával tűnik ki a hasonló játékok közül. Az utánpótlás, a
lőtávolság és a terepviszonyok úgy vannak a játékba kombinálva, hogy nem vesznek
vissza a lendületből és az élményből, hanem fokozzák azt. Azon kevés programok
egyike, ahol az ember tényleg felelős parancsnoknak érezheti magát.
Sokat kellett várni, de 2001 tavaszára megjelent a 4. rész is, Andosia War fantázianévvel. Felmerül a kérdés, mit lehet hozzáadni egy vitán felül minden ízében kiváló játékhoz úgy, hogy az eredeti érzés se vesszen el? A tervezők nagyon bölcsen változatlanul használják a jól bevált Csata Sziget világát, a szereplők, az egységek, a helyszínek mind-mind ismerősek. Ami újdonság, az egyfajta érdekes kombinációja a real-time építkezős és a körökre osztott stratégiának. A szisztéma szerint amíg az egyik oldal a harci körét lépi, addig a másik oldal real-time fejleszti a gazdaságát. Ötletes. Másik újdonság, hogy a játék a szokásos felülnézeti hexagonos nézetét totális 3d-re cserélték. Csak ezért be is ruháztam egy vadi új gépre, benyomtam a CD-t aztán lássuk mi sült ki belőle...
Katasztrófa. A 3d megjelenítés igaz, hogy gyönyörködteti a szemet, de
a kezelést a használhatatlanság szintjéig rontja le. Borzalmas. A csata sziget
legnagyobb előnye, a könnyű kezelhetőség és a csatatér jó átláthatósága
áldoztatott fel a korszellem oltárán. A színes magazinok fikázó kritikusainak
kedvéért, akik hajlamosak a napszak-váltások grafikáját és az eső és a vizek
valószerűségét is elemezni, olyan utcába ment a blue-byte, ami végzett a játékkal.
Ahhoz képest pedig, hogy vadonatúj gépen próbálkoztam a játékkal, hihetetlen lassú
volt. No nem a grafikus megjelenítés, hanem az AI. Először nem hittem a szememnek,
hogy miután leléptem a körömet, a gépi ellenfelemnek 7 teljes percre volt szüksége,
hogy meglépje a maga válaszait. A képernyőn néha látszódik is, ahogy az aktuális
egysége centiméterenként araszol a csatamezőn, szemmel láthatóan minden
megállásnál hosszasan újraértékelve a taktikai szituációt.
A játékmenet is érdekes meglepetéseket tartogatott. A nagy pályákon az idő jelentős részét az veszi el, hogy a legyártott egységek a frontra jussanak. Ez persze realisztikus, de a csata szigetnek éppen az volt a legnagyobb előnye, hogy a játszhatóságra helyezte a hangsúlyt... A pályákon gyakran az előző küldetés végén létező helyzetből kell újabb konfliktust megoldani, ahol az ellenség természetesen nagy létszámban megújulva várakozik a te előző csatát éppen túlélt lerongyolódott egységeiddel szemben. Ennek a módszernek köszönhetően általában idegesítő módon vadonatúj hadsereget kell legyártanod és szinte újra kezdeni mindent. Másik érdekes és nem várt mellékhatás, hogy a pályán maradt régi egységeid milyen közelségbe kerülnek a "semmiből" megjelenő új ellenséges sereghez és célpontokhoz. Kiábrándító volt, úgy megnyerni a végső küldetést, hogy az ellenséges szuper főhadiszállás mellett volt egy ottfelejtett bombázóm, ami 3 kör alatt egymagában lebombázta a teljesen váratlanul célpontként kijelölt épületet.
Más játékleírások...