Sky Kapitány és a holnap világa Hát összeértek a dolgok: egy jobb videójáték már ugyanazt nyújtja, mint egy gyengébb mozi. Sky Kapitány kalandjai közben folyamatosan úgy éreztem magam, mintha a monitor előtt ülnék, a festett és digitalizált, alkalmanként 3D álomvilágban és részese lennék a valóságtól masszívan elrugaszkodott történetnek, amibe azért kicsit mégis bele tudom élni magam. Aki klasszikus mozit vár, laposnak fogja tartani a produkciót, aki viszont képes gyerekként tekinteni a vászonra, az jól fog szórakozni. Végre egy film, ahol önfeledten lehet kurjongatni a légicsaták közben, integetni a vetítővászonnak, hangos Yes, Yes, Yes, Go, Go, Go kiáltásokkal bíztatni világmegmentő hőseinket és Jiháááá-val jutalmazni a direkt találatokat. A film határozottan rájátszik minden gyermeteg, képregényszerű és szuperhős sablonra, éppen mint jómagam: egy pillanatra sem lehet komolyan venni. Sky Kapitány helyett gyakran Buck Rogersnek és Rocket Rangernek érzem magam, de ez végül is nem von le a végeredményből, sőt a sok-sok régi asszociáció még intenzívebbé is teszi az aktuális élményt. Úristen mi az ott - egy óriási űrhajó, amibe épp bepakolnak! Itt nagy levegőt vesz az ember, majd latolgatni kezdi a nem éppen bíztató esélyeket, hogyan is fogja ezt a disznóságot tervszerűen megakadályozni. Sziréna és géphang segít a döntéshozatalban: a kilövés éppen 10 perc múlva kezdődik. Tudhattam volna. Nem kell itt sokat gondolkodni, rohanni kell ahogy csak tudok, lelőni aki utamba áll és minden úgyis megoldódik. Ezerszer átélt videojátékos déja vu fordulat.
Csak elszánt rajongóknak ajánlom, nekik viszont jószívvel.
1 Totenkopf ném halálfej
|
|