Éjfél Kapitány |
Cyberpunk, a definició
Hogy ez mennyire nem távoli jövő azt érzékelhetjük abból, hogy jelenlegi világunk vezető cégei már most nagyobb árbevételt produkálnak, mint sok ország. Ahol pedig pénz van, ott hatalom is van. Vajon véletlen-e, hogy a magyar szabvány szerint az üdítőitalokra meghatározott koffeintartalom korlát éppen a klasszikus Coca Cola koffeintartalma felett van egy paraszthajszállal? Sok cég már most erősebb mint a kormányok. Az állam által féltve őrzött monopóliumok, mint a pénznyomtatás sincsenek lassan biztonságban. Gondolj a Smart kártyádra. Mi az, ha nem a multik által kibocsájtott fizetőeszköz?
Az iraki háború által generált sokmilliárd dolláros piacon a hasonló cégek ennél direktebb katonai szolgáltatásokat is kínálnak ügyfeleiknek - akár magának az Egyesül Államoknak vagy hadseregének. Példának okáért a Global Risk több mint ezer (nagyrészt gurkha) zsoldossal van jelen Bagdad legforróbb pontjain. "ENABLING OUR CLIENTS TO OPERATE IN A HOSTILE BUSINESS ENVIRONMENT" - definiálják a kockázatot, amit csökkenteni hivatottak. A társaságnak kifejezetten antiterrorista részlege is létezik, mindennek felszerelve, amit csak a feladat megkíván. A Blackwater USA szlogenje alapján igazi vadállatok gyülekezete: "Doing what we love most!" A társaság még Pinochet alatt szolgált veterán zsoldosai most a kritikus iraki olajlétesítményeket őrzik, talán ha nem véletlen, hogy négyüket Faludzsiában látványosan és közmegelégedés keretében lincselték meg a helyiek. A magán katonai társaságok nem csak a hadműveletekben és a rendfenntartásban működnek közre, de a szállításban, kiképzésben, ellátásban is, azaz mindenben. (A Brown and Root illetve Halliburon nevet mindenkinek ismernie kell, aki Taszárról valaha is hallott.) Ezek után nem meglepő, hogy a privát cégek még a fogolykihallgatásban is segédkeztek, ami érthető is, hiszen az amerikai katonák arabtudása a nullához közeli. A Titan Corporation például tudottan közreműködött a vallatásokban, állításuk szerint alapvetően tolmácsaik révén... Mindezt néhány éve még csak a futurulógusok jelezték előre, mára kortárts filozófusok tényként kezelik a fentieket. Tamás Gáspár Miklós "A helyzet" című 2002-es könyvében így ír témánkról: "A tőkés világrendszer 1989 utáni történeti válsága, amelyet a polgári állam és katonai hatalom szükségszerű funkcióváltása, a digitális-informatikai és biotechnológiai forradalom okozott, oda vezetett, hogy a globális nagytőke sok tekintetben megpróbál az államok, kormányzatok kiiktatásával közvetlenül kormányozni. (Ez az ún. globalizáció voltaképpeni lényege, és ez alakítja az antikapitalista ellenállás új, még bizonytalan formakísérleteit.)"
Az orvostudomány és kibernetika együttes fejlődése lehetővé teszi a szervek szinte tetszés szerinti cseréjét, vagy kibernetikus beültetésre való kicserélését. Csak pénz és elhatározás kérdése az éjjellátó szem, vagy az erőfokozós szervókar. Az új technológiával természetesen nem kötelező élni. A legtöbben nem is használják a kibernetikus beültetéseket, míg mások tobzódnak használatukban. A kibernetikus pótláb már ma sem álom, és lehet, hogy az első klónozott gyermek is megszületett már, valamelyik név nélküli laboratóriumban. A megromlott szemekbe műanyag korrekciós lencsét ültetnek már, és a sebészlézert is lassan program vezérli az orvos keze helyett.
Cyberpunk, az életérzés A cyberpunk nem arról szól, hogy mindenkinek zöld a haja, ott virít egy króm-aljzat a halántékán és lézerirányzékos tűvető rejtőzik a bőrdzsekije alatt. A cyberpunk pontosan arról szól, mint jelenlegi világunk is: az információról, a gazdagságról és erőszakról. A cyberpunk világában nincsen sem több bűnöző, sem több rendőr, sem több katona mint napjainkban. Viszont ott is dolgoznak emberek, oviba és suliba járnak a kölykök. A boltokban pedig nem csak fegyvert, dermát és spéci hardvert árulnak, hanem dobozos tejet, liberót, bútort, meg focilabdát. A cyberpunk nem jövő. Itt élsz benne. Amikor nézelődsz a hálón, amikor előveszed a mobilodat, amikor szippantasz az amfetaminból, amikor utazol a metrón füledben a diskman fejhallgatójával, amikor tanulsz, dolgozol vagy eligazítod az embereidet, fújod a graffitit, projektet vezetsz, verejtékezel a tőzsdei terminál előtt, vagy gyrost eszel a töröknél. Ha akarsz, már most is kiberpunk vagy, úgy külsőségekben, mint gondolkodásodban. Olyan színű lehet a szemed és hajad, amilyet csak szeretnél. Vehetsz bőrdzsekit, akár golyóálló mellényt is. Olyan autód, computered, mobilod, pisztolyod lehet, amit csak a pénztárcád megenged.
Érdekel a téma? Damage szemmel láthatóan nem csak egy weboldalt, de gyakorlatilag az életét is a cyberpunknak mint témának szentelte. Az LD-50 minden kétséget kizáróan a téma hazai fellegvára, elképesztő gyakoriságú frissítéssel. A cyberpunk sokaknak megmozgatta a fantáziáját, köztük is elsősorban az írókét és játéktervezőkét. Gondolom te is tudod, hogy a műfaj kitalálója William Gibson, akinek számos remek könyve olvasható immáron magyarul is. Utolsó regényét az Idoru-t az olyan japán virtuális szupersztárok ihlették, mint Kyoko Date. Az Idorukról saját különteremem is van, ha érdekel. Cyberpunk 2000 névvel szerepjáték is készült a Talsorian Games gondozásában. Jól eltalált világ, realisztikus harci rendszer: egy dum-dum golyótól tényleg megborul az áldozat. És ha a trauma team rohamsebészei nem érnek oda igen szűkös időn belül, akkor fel sem kel többé. Akik nem szerepjátékosok, de szívesen kártyáznak, azoknak a Wizards of the Coast elkészítette a Netrunner kártyajátékot. A játék kétszemélyes: az örök riválisok, a Corp és a Runner küzdenek a győzelemért, az információért. A játék alapvetően a Mátrixban folyik. A Corp jegekkel őrzött (JÉG: jelenlét érzékelő gátelektronika) adaterődjeiben fontos győzelmi pontokat rejtő információk lapulnak, amiket ravasz programokkal igyekszik megszerezni a túloldal. Jól eltalált a játék, kár, hogy Magyarországon gyakorlatilag nem játssza senki, illetve maga a gyártó cég is hanyagolja a továbbfejlesztést. |