"Nem
bírom, ha egy női szereplő ennyivel markánsabb mint a férfi. Ha esetleg
Michael Douglas játszaná a hapsit, azt talán más volna..." súgom
vékonyderekú Krisztának, aki bennfentesként súg vissza: "Felkérték, de nem
vállalta..." Na ja. David Morissey meglehetősen együgyűen hozza az együgyü
balek szerepét. Mindössze két arckifejezéssel, a bamba és az ijedt nézés
váltogatásával oldja meg a teljes szerepet, akár kérdez, akár válaszol, akár
kefél. Ez egy idő után kifejezetten kínos, miképpen az is, hogy a filmbéli
pszichiáter amikor a sarkára kéne állnia mindig nyuszi marad, amikor meg
nyugton kéne maradnia, akkor mindig odacsap. Siralmas na.
Ilyen
balfék partner mellett már mindegy is, mit villant Sharon Stone. Nem azt
vártam tőle, hogy az ügyeletes szexbombát hozza, arra ott vannak a
húszonévesek, akiknek a puszta látványára is feláll. Egy Sharon Stone
kategóriájú nőnek az igazi nőt kell hoznia, a titokzatost, a tapasztaltat, a
dívát. Ez a szőke nő vagyok és lekúrom akit akarok stílus nem különösebben
cizellált és e miatt számomra kevéssé is érzéki. Ahogy szétvetett lábakkal
leült arra a bizonyos székre, és verbálisan abuzálni kezdi szegény doktort,
az cseppet sem volt izgató. Direkt volt, szókimondó volt, de hiányzott
belőle az, amire nekem szükségem van hasonló helyzetben. Nem volt benne
fantázia, nem volt benne játékosság, nem volt benne kedvesség, puszta
magának való erő és dominancia volt benne. Értékeltem viszont a jacuzzi
jelenet végét, ahogy Stone frissen levegőt kapva, csuromvizesen kineveti a
vízbefojtását éppen abbahagyó doktort. Na az volt egy mosoly, az volt egy
arckifejezés!
Az erotikus thriller nem könnyű műfaj, ez tény. Pár cici önmagában nem viszi
el a produkciót, miképpen a puszta cselekmény sem. A kettő helyes arányára
van szükség és zseniális dramaturgra. Mióta Kubrick megcsinálta az
Eyes Wide Shut-ot, azóta magasan van a mérce nálam. A
második Elemi ösztönnek végül is jó az alapötlete, nagy kár, hogy nincs
rendesen megcsinálva.