A főhősökről

Érdemes megfigyelni, hogy a főhősök hogyan oldják meg a rejtélyeket a filmekben. Tanulságos!

Figyelj meg jobban egy akciófilmet vagy detektívhistóriát, ahol a magányos főhősnek gyorsan és reménytelennek tűnő helyzetből kell kivágnia magát. (Tipikusan Bruce Willis-re, Harrison Fordra, Robert Redfordra, Keanu Reeves-re emlékezzél.) A főhős minden esetben maximális erőbedobással küzd, és impozáns gyorsasággal halad előre, hihetetlen kreativitással bogozza ki a talányt, alakítója és szereplője a történéseknek. A cselekmény alakulását sem ő nem tudja előre, sem a néző nem képes megjósolni (leszámítva persze a veterán dramaturgokat).

Szinte bármelyik pillanatban megállítva a filmet, ha összegzed a főhős által birtokolt erőforrásokat és információkat, azokból nem következik az a jól meghatározott lépéssorozat, amivel az aktuális helyzet megoldható. A főhős az adott pillanatban nem láthatja sem a végső megoldást, sem az odavezető utat, viszont meg tudja határozni a legvalószínűbb irányt, amerre a megoldásnak legnagyobb esélye kínálkozik. Lép, sőt inkább nekifutásból arrafelé ugrik, és a sors – illetve a forgatókönyvíró – kegyelméből nemcsak talpra esik, de valamelyest közelebb is találja magát a kívánt célhoz. Ne legyünk persze ennyire igazságtalanok a hősökkel szemben, nekik is jócskán van szerepük abban, hogy az "ugrás" végül is sikerül. Erre való a rutin, a tapasztalat, a gyors helyzetfelismerés, és a minimális reakcióidő, hogy a dolgok történése közben is kezünkben tartsuk az eseményeket, gyorsan felismerjük és feldolgozzuk mindazt az információt, ami menet közben ér minket, és ehhez igazítsuk reakciónkat.

Egészen egyszerűen vannak célok, amelyek elérésére nem kínálkoznak választható, bejárt utak. Ha ilyenkor megvonod a vállad és állva maradsz, bizonyosan soha nem is éred el őket. De ha gondosan mérlegelve meghatározol egy valószínű irányt, és nekifutásból ugrasz egyet, jó eséllyel előbbre jutsz.