Osztálytalálkozó

Osztálytalálkozó? Régi szép idők? Nahiszen. Megvan a véleményem. Régi-új elmélet.

Legalább egy tucat lányba voltam szerelmes az általános iskolában. Akkor. Számottevő eredmény nélkül. És már régóta nem. Talán érthető, ha nincs kedvem a valaha volt copfos kislányok helyett többgyerekes elvált anyukákkal találkozni. A tornászlányok közül talán még van aki tartja a formáját, de ez az esély kevés a jó hangulathoz. Ha egy pillanatra meg is feledkezem a nőkről (amiről persze nem tudok), akkor sem látok semmi indítékot. Nem vágyom megmutatni magam, nem vágyom megmutatni mire jutottam. Nem okoz örömöt a vitathatatlan eredményeim elsorolása, és kifejezetten bosszantana, ha mástól hallanám ugyanezt. Így se jó, úgy se jó, sehogy se jó. Nincs bennem bizonyítási kényszer, mindig is napnál világosabb volt, hogy végig tudom járni az utamat. Osztálytalálkozó... Egyetlen okot mondj, miért is menjek el – kértem Ildit, hangosan elmerengve a monitor előtt. "Ha a lányok nem érdekelnek, hát akkor mutasd meg magad a fiúknak!" – felelte naívan. Na persze...

Minek is néznék vissza. Nincs ott semmi, csak beteljesületlen korai vágyak és elvesztegetett, kellemetlen tanulóévek. A jelenben élek és a jövőre vágyom. Ez nem gyakorlat. Itt és most már működik az élet.