A sorkatonai szolgálat

Mi szükség van (illetve volt) egyáltalán a sorkatonai szolgálatra? Láttam közelről, elmondom.

Hogy a sorkatonaság a jelenlegi magyarországi viszonyok közt nem éri el elsődleges célját, ahhoz nem fér kétség. Megoszlanak a vélemények, hogy egy komoly külső támadás esetén jelenlegi hadseregünk percekig, vagy órákig tudná-e feltartóztatni az agresszort. A sorkatonai szolgálatnak azonban van egy másodlagos funkciója is: a szocializáció.

Az újoncok megtanulják, milyen a bezártság, megaláztatás, kiszolgáltatottság, éhség, miképp később ennek ellentétét, a megalázást, a kiszolgáltságot és a jóllakottságot is. Megtapasztalják, milyen egy minden eddig ismerttől eltérő, bizarr és kemény törvények alapján működő világban a hierarchia legalsó szintjén élni. Férfinak különösen fontos ez a fajta szocializáció. Ki-ki megtapasztalhatja, hogyan tud úrrá lenni szélsőséges körülményeken és saját magán. (Óvodába sem azért küldik a szülők a gyerekeiket, hogy megtanuljanak rajzolni és énekelni, hanem azért, hogy megszokják más gyerekek jelenlétét, megismerjék, hogyan kell közösségben viselkedni.)

A mostoha körülményekhez való alkalmazkodáson túl két fontos élettapasztalatra is szert tettem a hadseregben, melyek kárpótoltak az elvesztegetett időért. Megtanultam, hogy az elméletben tökéletesen szabályozott nagy rendszerek Magyarországon messze nem tökéletesen működnek. És megtapasztaltam, hogy kellő elszántsággal, kellő fantáziával semmi, de semmi sem lehetetlen. Ezek a tapasztalatok nagyban hozzájárultak későbbi eredményeim eléréséhez. E két legfontosabb tapasztaláson túl más fontos pozitívuma is volt a laktanyaéletnek. Módom volt megtanulni, hogy a meleg, a szabadság, a jóllakottság és a fizikai biztonság nem magától értetődő adományok. Ha a fűtött szobából kinézek az utcára, eszembe jut ahogy a mínusz húsz fokos télben ropogott a hó a bakancsom alatt, és ahogy minden felszerelést magamra véve is csontig hatolt az éjszakai hideg. Ha a meleg fürdőbe készülök az újságommal és az italommal, eszembe jut, ahogy a zuhanyozó tálcájára fagyott vizet törtük fel a seprűnyéllel. Ha karácsonyi ajándékot bontok ki, eszembe jut, ahogy a szeretet ünnepét az őrtoronyban töltöttem, tele tárral AMD gépfegyveremben. Ha sétálok a körúton, eszembe jut, ahogy a másfél hónapos alapkiképzés után hazaérkezve a Keleti pályaudvarra, mint vidéki srác csodálkoztam rá a régen látott neonfényekre, villamosokra és sült krumplira. Megtanultam értékelni mindazt, ami megadatott. És arra is ráébredtem, hogy nincs értelme a folyamatos elégedetlenségnek, örülni kell a világnak.

A sorkatonai szolgálat mellett talán ez az egyetlen komoly érv – a mostoha körülmények közti nevelés hasznára válik egyénnek és közösségnek egyaránt. Mindaddig azonban, amíg a szolgálat elsődleges célját – védelmi képességünk növelését – nem éri el, pazarlás az intézményt a honvédség keretei között, pusztán a szocializációs hozadék miatt működtetni.

ÉS IGEN! 2003 januárjában írtam le mindezt és 2004 novemberében az országgyűlés eltörölte a sor- és hadkötelezettséget, nem csupán az egyszerűbb törvényeket, de az Alkotmányt is módosítva. Ékes példája ez annak, amit régóta hinni szeretnék: hogy léteznek olyan általánosan elfogadható tézisek, amelyek mentén gondolkodva és cselekedve előrébb juthat még egy olyan nyughatatlan közösség is, mint mi, Magyarok. A parlamenti pártok – rutinból – ezúttal is kirántották kardjaikat, majd a rögtönzött közvélemény-kutatási adatokkal szembesülve gyorsan visszaparancsolták őket a hüvelyükbe. Kiderült ugyanis, hogy egyformán gondolkodunk minderről, és egyöntetűen kívánjuk a katonai bohóckodás befejezését, függetlenül attól, hogy zászlólengető pártjaink miként foglalnak állást egymással szemben. Régen volt rá eset, hogy a közösség jó szándékú együttes akarata érvényesüljön, és hogy sikerült, arra mindnyájan büszkék lehetünk. Tesszük a dolgunk!