Straight story

Straight story. Ezt a filmet már régen csinálták, de valahogy mégis csak most jutottam hozzá. David Lynch film.

Mindenkinek vannak fura pillanatai. Érzelmes pillanatai. Még David Lynchnek is, aki a sok misztikus és borzongató történet után egy halálosan egyszerű mozit
Mozi rovat csinált. Öreg Joyce vén McKenzie – azaz Mr. Straight – kistraktorral indul neki az országútnak, hogy meglátogassa rég nem látott testvérét, akivel még élete végén ki akar békülni. Réges-régen meg akartam már nézni, de valahogy sose jutottam el a moziba,
Mozi rovat hiába játszották hosszú éveken keresztül. Soha nem találtam sem megfelelő alkalmat, sem megfelelő kísérőt, amikor és akivel megnézhettem volna. Nem is csoda. A Straight story igazából egyszemélyes film. Kapóra jött, hogy a minap éjjel a Zone Europa műsorra tűzte. Leoltottam minden lámpát, és olyan nyugalommal dőltem hátra a kanapén, ahogy csak nagyon ritkán...

Igazából el tudtam képzelni a filmet. Egy ilyen laza road movie jó lehetőség, hogy a mester belerakja azokat a vicces és bizarr jeleneteket, amikkel minden filmjét teletűzdeli. Meg is tette persze. Egyedül a végét nem láttam előre. Szomorú lesz? Vidám lesz? Cliffhanger lesz? Egyik se tűnik igazán frappánsnak. Persze felesleges volt aggódnom: Lynch mester megoldotta a feladatot, ahogy kell...

Betegség, öregség... Nézem a magánklinika hirdetését, hogy az új rákdiagnosztikai felszereléssel minden eddiginél korábban észre lehet venni már a kezdődő daganatot. Tételezzük fel, hogy van egy ilyen kezdődő – és persze rosszindulatú – daganatom, ami a család férfitagjainak halálozási statisztikái alapján cseppet sem lenne valószínűtlen feltevés. Tételezzük fel, hogy ez a kezdődő daganat még 5 boldog évet hagyna nekem a gyors halál előtt. Az új csodagéppel még időben kiderülne mindez, és a hamari, de hosszadalmas beavatkozásnak köszönhetően az 5 helyett 10 évet kapnék. Meg persze a halálos betegség tudatát. Ha lehet választani, én az 5 boldog, de tudatlan évet választom.

Emberünk is boldog. Van mire visszatekintenie, és ami még fontosabb, van mit csinálnia, van célja. Nem a nyugdíját várja, hanem tervez és végez. Valahogy így képzelem ezt én is, egészen a legutolsó pillanatig.

"- És mi a legrosszabb az öregségben?
- Látni milyen voltam fiatalon..."

Hát, ha tényleg csak ennyi, akkor nem aggódom...