Éjfél Kapitány
Half Life 2
Half Life 2
Mostantól
azt hiszem felesleges minden új játékról külön leírni, hogy szép, esetleg
hogy nagyon szép. A hl2 amúgy sem puszta szépségével döbbentett meg, de még csak
nem is a tényleg szuper módon megcsinált fizikájával. (Értsd: a hordók
gurulnak, az üres üvegek leesve csörömpölnek, az odavágott dolgok
megpattannak, és így tovább...) A Half Life 2 volt ez első videojáték,
ahol a vasúti híd acélszerkezetén átmászva szabályos tériszonyom volt.
Óvatosan, csomóval a gyomromban araszoltam előre, miközben a
megszédüléstől és lezuhanástól félve csak alig-alig mertem lepillantani a
mélységbe, az elmosódva látszódó folyómeder irányába... Ilyen valószerű
érzést játék még nem keltett bennem. A hosszú sorozat nyomán
szétforgácsolódik, majd szerteszét esik a léckerítés és a szobába vágott
kézigránát alaposan átrendezi a bútorzatot is. A sok-sok említésre sem
méltó apró realisztikus részlet most csapott át először minőségibe.
Tériszony a képernyő előtt - szinte hihetetlen, és nem ez az egyetlen
eset, ahol a produkált látvány valóban megtéveszti az érzékeimet. Szép
példa erre, hogy a felhők mögül kibukkanó nap pontosan úgy elvakít, mint
az igazi - nem tudsz hunyorgás nélkül belenézni...
Story
Az
első részt a történet miatt istenítette mindenki. Momentán most, a
sík-lineáris előrehaladásom közben fogalmam sincs hová és miért is megyek,
kik azok a karhatalmisták akik rendszeresen lőnek rám szemből és kik azok
az overallos lázadók, akik jószóval és munícióval látnak el a titkos
búvóhelyeken. Ha nem is tudom mindezt, mégis iszonyat megható, ahogy
bármelyik bázisunkra bevágtatva félistenként köszönnek rám, az immáron
legendaszámba menő Gordon Freemanre.
Úton
Dicséret
illeti a pályatervezőket is. A lineáris játékmenet mellett olyan
hangulatot sikerült teremteniük, mint amilyet utoljára Jack Kerouacnak az
Útonban. Picike, amúgy semmire sem jó légpárnásommal vagy kisatómmal
lendületesen, de mégsem hosszantartóan falom a kilométereket, és kedvem
szerint meg-megállok az út menti tanyákon. A szabadságfokomat az
úttorlaszok, ellenőrzőpontok és páncélautók némileg persze persze
csökkentik, de meg is kapják érte a magukét ;) Részemről ha nem muszáj,
nem állok meg. Azon túl, hogy cseppet sem bizalomgerjesztők a helyszínek,
semmi kedvem ugyanannyi lőszerért megverekedni a hely gazdáival, mint
amennyit rájuk kell pazarolnom érte... A terepet illetően a
lepukkant nagyváros képe az uralkodó, mint újabban mindenhol máshol is.
Málló vakolat, szemét, roncsok, rozsda, festetlen vasbeton. Azt el kell
ismerjem viszont, hogy nem csupán egy poszt-apokaliptikus szétlőtt
romhalmazban kell bolyongani mint a Stalkerben, hanem nagyon is élő város
közelében járunk, lakótelepekkel, graffitikkel, gyárakkal.
Gravity Gun
Kétségkívül
a legpoénosabb újítások egyike a nehéz tárgyakat is megmozgatni képes
gravity gun. A realisztikus fizikával együtt így már sokkal izgalmasabb
fejtörőket lehet kitalálni mint a zöld kulcsot a zöld ajtóba szisztéma,
hiszen ezzel a játékszerrel már nem csak a kisebb pöcköket tudja a játékos
megmozgatni, de a jóval nagyobb objektumokat is. (Speciel azt rögtön
tudtam, hogy a keresett harmadik akkumulátor a lefelé fordított vaskád
alatt fog bújni, amit a gravity gunnal könnyedén emeltem fel és hajítottam
diadalmasan odébb...) A GG persze ennél mogorvábban is felhasználható,
öröm nézni, mit művel az ellenség közé hajított gázpalack vagy éppen
körfűrésztárcsa...
Szép volt...
Hihetetlen sok aprómunka, ami összeadódva minőségileg ad nagyobb játékélményt - és szépen fut az 1280*1024 felbontásomban is.
Le a kalappal!
Más játékleírások...