Megbocsájtani?

Sinclair kérdi, mit kell megbocsájtani, és mi az, amit nem szabad. Nem konkrétan, hanem csak általánosságban.

Sinclair lélekbúvár kérdése

Baszki Midnight, csalódást okozol. Puhulsz. Kapd össze magad, és gondolkodjunk együtt kissé a megbocsájtásról, annak határairól! Mit gondolsz, mi az, amit még meg KELL, és mi az, amit már NEM LEHET? A kérdés nem konkrét helyzetre vonatkozik, hanem sokkal inkább az attitűdödre.

Éjfél Kapitány nyugdíjas válasza

Több tiszteletet (és békés nyugdíjat) érdemelnék, de rendben, lássuk a válaszomat. A magam részéről annál kevésbé vagyok megbocsájtó, minél konkrétabban a személyem ellen irányult valami, és minél inkább a puszta gonoszság vezette az elkövetőt. Ennek szép példája, hogy a mai napig ökölbe szorul a kezem, ha egy-két általános iskolás folyosói inzultusra gondolok. Ugyanakkor viszont nem érzek már haragot az akkori párttitkárokkal szemben, akik ugyan tökéletesen kilátástalanná tették az életet, de akikkel konkrétan semmilyen személyes csörtém nem volt.

A fenti alapállásból: például nem tudok kollektíven haragudni népek és országok ellen, nincs bennem engesztelhetetlen osztrák-utálat 1848, török-gyűlölet, vagy oroszellenesség 1956 miatt. A kollektív gyűlölet amúgy is zűrös tészta – hogyan is haragudhatnék mondjuk egy bécsi felszolgálóra, egy török bútortervezőre vagy egy orosz taxisra azért, amit a hadvezéreik sok évvel ezelőtt elrendeltek?

A megbocsájtást azért is preferálom, mert meggyőződésem, hogy a rosszakaratú ember a saját végzetébe rohan, és az én bosszúm nélkül is idővel megüti a bokáját. A meg nem bocsájtás valójában csak énbennem tüske, azzal a magam hangulatát mérgezem meg, nem az övét.

Azt mondom, a rosszakarat vezette személyes ügyeket ne bocsássuk meg, a többit nyugodt lélekkel.