Éjfél Kapitány
kommentál
Az igazi élet nagy kaland...
Az élet igazán kemény helyzeteket tud produkálni. Mostantól azonban nem csak a Kapitány elméletei szolgálnak útmutatóként a zavaros helyzetekben, hanem kommentárjai is. A szabályok és elméletek alól mindig akadnak kivételek. Hogy egy tényleg összetett helyzetben hogyan működik Éjfél Kapitány világlátása, azt legjobban talán egy-egy valóságos esemény elemzésével lehet megmutatni. Lássuk tehát a nagyvilág egy-egy aktuális történését, Éjfél Kapitány szemszögéből.
Drog
Mindenfajta drog, amivel az emberek kiütik magukat, azután a családjukat, az eredendően rossz. Borzalmas nézni, micsoda pusztítást visz végbe jelen pillanatban is a leginkább elterjedt alkohol és a cigaretta. A közösségnek sok sok energiája megy veszendőbe és sok sok potenciális értékről kell lemondania minden derékba tört egzisztencia, minden felbomló család, minden korai halál esetében. A technika fejlődésének köszönhetően az ősi klasszikus dohány és ital mellett újabb, gyakran szintetikus szerekkel bővült a paletta. Immáron ki-ki precízen választhat, hogy sírva-vigadni, örülni, lelassulni, vagy felgyorsulni szeretne. Az új drogok másképpen hatnak, másképpen működnek. Egy részük kíméletlenebb, más részük ártalmatlanabb a felhasználójukkal szemben, mint a közismert alkohol.
Duplán nem örülök neki, ha bárki is függőségbe kerül - ezzel nem csak magának árt, de a közösségnek is, aki méltán számíthatna a munkájára. Ez komoly veszély és komoly kár mindnyájunknak. Olyan viszont, aki alkalomadtán (születésnap, névnap, hétvége, buli) ne élne valamivel (alkohol, cigi, fű, partydrog) gyakorlatilag nincs is köztünk.
A törvény ehhez a tényhez képest indokolatlanul nem tiltja és nem korlátozza az alkoholt és a nikotint, ugyanakkor indokolatlan szigorral üldözi a többi drogot. A mostani állapot borzalmasan álszent, úgy fest pusztán az alapján tesznek különbséget szerek között, hogy származik-e belőle árbevétele az államnak, vagy sem. A törvény jelenlegi állapotában se nem következetes, se nem igazán betartható.
Vörösmarty tér
A Kendermag egyesület anyák napjára időzített provokációja épp olyan szerencsétlen volt, mint maga a rendezvény kivitelezése. Mintha az akcióra éhes Polgári Körök nem jelentették volna be előre, hogy minden elképzelhető módon meg fogják zavarni a rendezvényt, annyira semmi nyoma sem volt az erre való felkészülésnek, de még egy erre az esetre szóló forgatókönyve sem volt a rendezőknek.
Senki nem gondolhatta komolyan, hogy a rendezvény megzavarását előre bejelentő harcos ellentábor hirtelen békés és építő párbeszédbe kezd. Senki nem gondolhatta komolyan hogy éppen a rendőrség fog megvédelmezni a "népharagtól" egy olyan rendezvényt, ami a fennálló törvények ellen emeli fel a hangját. Senki, kivéve a szervezőket... Egyes elemzők szerint a Kendermag célja éppen az áldozattá válás volt. Nem osztom ezt a véleményt. Érzésem szerint egyszerűen egy rémesen naiv és felkészületlen társaság első próbálkozásának bukásáról volt itt szó.
Ott voltam, láttam mindent. A térről már messziről irtózatos zaj hallatszott - gondolni lehetett, hogy nagy buli van. Közelebb érve egyre világosabb volt, hogy a téren nem csak a koncertek rajongói éltetik kedvenceiket, hanem náluk messze hangosabban az ellentábor aktivizálta magát, síppal-dobbal-nádihegedűvel. Ehhez képest, a téren nem pajzsos rohamrendőrök sorfala fogadott, hanem csupán egy játék-kordon választotta szét a két oldalt, úgy, ahogy a homokvár fala a játszó gyerekeket. Rendőrből - amerre én jártam - legfeljebb hármat ha láttam, ők a háttérből mint turista figyelték az összegyűlő furcsa népeket. Az egyik oldalon fiatal, tipikus koncertlátogató közönség, ülnek a fűben, állnak a színpad előtt. Fiúknál menő a rasta haj, lányoknál a pornósztár napszemüveg. A másik oldalon középkorú családapák és tanárnőnek öltözött nők. A csoportképbe illően jólfésült képet csak a nyakban lógó decens síp és a transzparensek változtatják meg kissé. A téren lévők először mosolyogva szemlélték a fütyülőkkel és transzparensekkel a fűpártiak közé vonuló nagymamákat és peckes családapákat. A mosolygókhoz képest erősen kontrasztos volt a bevonulók arckifejezése, ami egyfajta végletekig való elszántságot sugárzott. Úgy vonultak, úgy tették a dolgukat, mint milicisták, akiknek a szellemi vezetője világosan parancsba adta hol az ellenség és ők most odavágnak nekik. Jelszavaik és az általuk skandált rigmusok arra engedtek következtetni, hogy nem is konkrétan a könnyűdrogok legalizációja az igazi problémájuk, hanem valamilyen ősellenség véltek felfedezni a Vörösmarty téren, amivel haladéktalanul le kell számolniuk. A koncerthallgatók vidámsága ezt átlátva hamarosan aggodalommá változott, főleg, ahogy az elszánt nyugdíjasok mögött megjelentek a terepszínű nadrágos, kopasz, horogkeresztes pólóba öltözött szigorú arcok is, és a színpad felé indultak... A folytatást innen borítékolni lehetett, üvöltözés, lökdösődés, sörösüveg-dobálás, káosz, kampec. Az indulatok, az erőszak intenzív és egyirányú volt - a színpad szereplői és a hippi jellegű közönségük nem tudtak mit kezdeni az öklökkel, tojásokkal, sörösüvegekkel és zsebkésekkel.
A látvány mindenképpen szomorú volt. Ha komoly harc lett volna, az legalább férfias és szórakoztató lett volna. De itt egyszerűen egy szemmel láthatóan szelíd közösséget söpörtek el jól szervezett rohamcsapatok. Akárki védtelenre támadnak rá ilyen módon - övé a rokonszenvem, függetlenül attól, mit is hirdet.
A szólás joga
Azok a szélsőségesek, akik a fennálló törvények ellen kívánnak nyilvánosan szót emelni, azok persze ne számítsanak se kíméletre, se a törvény védelmére. Ebből a szempontból - bármilyen meghökkentően hangzik is - de egy kategóriába tartozik a Kendermag illetve a Vér és Becsület. Mindketten bátran és provokatívan demonstrálnak a fennálló törvények, megszokások és rend ellen. Mindkettejük tevékenységét a társadalom nagy többsége olyan határozottan utasítja el, hogy még a szabadon szólásuk jogától is megfosztaná őket, ami pedig kijár mindkettejüknek.
A szélsőségeseknek a társadalmi ellenérzéseken kívül számítaniuk kell a velük ellenkező előjellel szélsőségesek fellépésére is. Így van ez nem csak a Vörösmarty téren, de mindenütt a világon. Talán csak annyi a különbség, hogy ha Berlinben vagy Prágában megjelenik néhány száz újfasiszta tüntető, akkor nagyon hamar feltűnik vagy háromszor annyi álarcos anarchista ellentüntető, akik gyors rohammal, bakanccsal, ököllel és ólmosbottal tesznek pontot a felvonulás végére. Az viszont szinte bizonyos, hogy az ottani rendőrség is előbb mosolyogva megvárja amíg valamelyik csapatnak a másik alaposan ellátja a baját és csak azután söpri ki a színről a győzteseket :-)
Szerinted? Nyomd meg a gombot, szólj hozzá!
Érdekel Éjfél Kapitány többi kommentárja is? Kattints!
