Bret Easton Ellis - Holdpark
Bret Easton Ellis - Holdpark
Bret Easton Ellis itt volt és megvillantotta magát a magyar rajongóknak.
A drogon, szexen és sikereken élő sorozatgyilkos története az egyik legjobb történet volt, amit valaha is olvastam. Részemről sosem vágytam vérre – sőt rosszul leszek tőle – de azt az érzést nagyon is jól ismerem, ahogy az ember nem tud megállapodni, és folyamatosan küzd az egyre magasabbra kúszó ingerküszöbével.
Ellis magasra tette a mércét kultikus könyvével, így a Holdpark kapcsán is ez a nagy kérdés: hová lehet ezt fokozni? A fülszövegből tudjuk, Bateman újra felbukkan, és ezúttal magát az írót zaklatja. Izgalmas felütés, mégsem javaslom senkinek, hogy ebből a megközelítésből olvassa el a könyvet – állati nagy csalódás lesz. Magam is ebbe a hibába esvén bosszúsan csaptam le a végén, hogy aztán hetekkel később végül a helyére kerüljön bennem minden. A feleséggel, gyerekkel és az itallal viaskodó, erősen hízásnak indult író története nem úgy izgalmas, ahogy a fenegyerek Patrik Bateman története izgalmas volt. Persze tudom, a diszkót, a kétüléses sportautókat, a bérlakást és a modellányokat idővel elkerülhetetlenül a szülői értekezlet, SUVok, családi házak és az ismerős anyukák helyettesítik, de ez mégis olyan lehangoló. Ha egy Bret Easton Ellis könyvet veszek a kezembe, nem lehangolódni akarok.
Az Amerikai Psycho és a Glamoráma is egyfajta himnusza a kokainnak, a váliumnak és a xanaxnak, ami nagyon hangulatos és olvasmányos, de a valóságban azért mégsem javasolt életstílus. Hogy érezheti magát a szerző, aki az elképesztő siker után felismeri, hogy végül is a poén és a profit kedvéért sokmillió példányban propagálta az agyeldobást és az emberölést? Legalábbis ellentmondásosan. Úgy érzem, a Holdpark mindennek egyfajta kompenzációjaként íródott. Nem olyan szájbarágósan persze, ahogy a tiniknek szóló propagandaanyagok sulykolják, hogy a drog és az alkohol rossz, de egyértelműen ez a dolog lényege. Ravaszul és mélyen vési be, hogy ez nem megoldás. Más kérdés, hogy a könyvet letéve más megoldás sem kínálkozik az eredendő gondra, az évek múlására. De ez egy másik téma.
Ja, és mondja már meg valaki: mi az a "Lunar Park"?
Update 2008.04
Jóvan, megvan már a Lunar Park. A "luna park" ugye a vidámpark. A "lunatic" pedig nem a holdkóros, hanem az elmebeteg. A Lunar Park ezek után kis szóvicc ebből a kettőből.
És igen, itt járt Bret. Bosszantóan jól néz ki, és cseppet sincs olyanformán szétzuhanva, mint az utolsó Bateman. Zseniálisan cinikus és humoros, hiba nélkül hozza a sikeres regényíró szupersztár szerepét. Megkockáztatom: nem szerep ez nála – ő simán ilyen. Magamból kiindulva gondolom, hogy szerepet játszva senkiből sem lehet valaki. Ahhoz veleszületett karakterre van szükség, és sok sok összegyűjtött tapasztalatra. Imádom ha valaki tudja kezelni a sikert. Egyedül az bosszant, hogy egy Magyarország méretű országban nem lehet senki ekkora sztár – de ez most nem tarozik szorosan ide.
A Litera TV videója roppant szórakoztató vele, és roppant tanulságos is azoknak, akik még mindig azt hinnék, hogy Magyarországot és Budapestet bárhol is jegyzik a világon: