Idehaza nem vagyunk elkényeztetve jól megcsinált
sorozatokkal, az aktuálisan futókat is inkább csak megszokásból nézi a
vonatkozó pármillió magyar, és nem azért mintha olyan kreatívak vagy
izgalmasak lennének. Próbaképpen magam is leültem a mostani kórházas sorozat
első része elé - kíváncsi voltam a hangulatra, ami majd megcsap.
Hát - nem csapott meg semmi. Nem tudom ki hogy van vele, én elvárom, hogy
azonnal megragadjanak a karakterek és a konfliktus is izgalmasabb legyen
annál, mint hogy mi történik a Futrinka utcában. Misztikára vágyom,
rejtélyre és igazi feszültségre - valahogy úgy, ahogy annak idején Lynch
feltette a lécet a Twin Peaks-szel.
Örömmel jelentem, a
Lost már a legelső részével valami
ilyet tudott produkálni. Sok misztikát ugyan nem tudtam elképzelni abból az
alapállásból, hogy egy közönséges repülő lezuhan egy közönséges szigeten -
de hát erre való a forgatókönyvíró és a dramaturg. Sem a sziget nem
közönséges, sem a túlélők. Mindenkinek megvan a maga története és a maga
titkai, amelyek egészen idáig elkísérik őket, hogy az új titkokkal együtt
jól összegabalyodjanak és legyen miért várni az embernek a folytatást. Nem
csak az első rész operál intenzív felütéssel, a tizenkettedik részig
igazából csak szaporodtak a kérdések, a nélkül, hogy bármelyikre is
megnyugtató választ kaptunk volna. Példának okáért ott van az a rémes hangú
valami, amiről azt se tudjuk szörny-e vagy sem, de még azt sem, hogy
organikus vagy mechanikus. Ügyes!
És
persze, itt van Kate. Hát
- nehéz nem szexista módon közelíteni a kisasszonyhoz, nem is sikerült
nekem sem :))) Konkrétan EZT nevezem én tökéletes vékony deréknak. Főhősnőnk
emellett kedves, és idővel gondolom hajlandó is lesz, bár az általam látott részekben
kisebb dolga is nagyobb volt annál, mintsem elélvezni segítsen a partra
vetett férfipopulációnak. Ami azt illeti a pasifelhozatallal szemben sem
lehet panasz, nincs hiány széles vállakból, kockás hasakból és baltával
metszett borostás állakból sem.
Jól fogunk szórakozni péntekenként, köszi RTL Klub ;)