A Who Framed
Roger Rabbit című film volt talán a legelső olyan professzionális vállalkozás,
ahol rajzfilmfigurák és elő színészek játszottak együtt, méghozzá döbbenetes
szinkronban és sikerrel. A rendezőt Robert
Zemeckisnek hívták, az ötlet gazdáját pedig Gary K. Wolfnak.
A beavatottak már nagyon várták a film érkezését, olyannyira, hogy a
Kossuth moziban tartott premier előadásra a pénztárban nem is árusítottak jegyet. Az
előadás kezdete előtt néhány perccel, miután az utolsó jegyesek is elfoglalták
helyüket a nézőtéren és lezárták a terem bejáratát, jónéhányan még az
előcsarnokban vártuk a csodát. Egy szürke öltönyös, kopaszodó, középkorú úr
lépett elénk és így szólt: "Én vagyok a mozi igazgatója. A nézőtéren nagyon
sok fontos ember és diplomata van, ezért kérem, hogy csöndben, zavarkeltés nélkül
menjenek be és keressenek helyet maguknak. Jó szórakozást, önök a vendégeink!"
Azt hittem rosszul hallok, de nem. Az ajtók kitárultak és az elsők között,
ülőhelyről nézhettem végig a csodát...
Aranyköpések
A készítők nem csak a látványt, de a karaktereket és
párbeszédeket is nagyon kitalálták. Ez persze nem meglepő, hiszen Zemeckis nevéhez
fűződik a Vissza a jövőbe mindhárom része és azok sem szűkölködnek az igazán
jó poénokban...
Több apró csattanót csak a második, harmadik végignézés alatt vesz
észre az ember. Ilyen például Dolores a szép csaposné bemondása detektív
barátjának: "Drágám, ennyire örülsz nekem, vagy csak a pisztolyod van a
zsebedben?" :-) A poénból nem von le, hogy ezt a mondatot eredetileg Al
Capone babájának tulajdonítják...
A világszép Jessica
szájából hangzik a következő néhány szösszenet:
- "Nem vagyok én rossz nő - csak olyannak rajzoltak!"
- "Maga nem tudja milyen nehéz egy nőnek, ha úgy néz ki, mint én!"
- "Roger, úgy szeretlek, ahogy nő nyulat még sosem!"
A filmes üzletember bölcsessége sem megvetendő. Éppen a
rajzfilmfigurák szinészi előnyeit ecseteli:
- "És tudja mit szeretek bennük a legjobban? Hogy mogyoróért játszanak!"
De a prímet természetesen Roger nyúl viszi.
Mivel a higanymozgású nyúl egy pillanatig sem tud nyugton maradni, az ő bemondásainak
mindíg akció közben van csak értelmük:
(öt percnyi sírás, remegés, verejtékezés és egy pillanattal
sikeres megmenekülése után):
- "Egy cseppet sem féltem!"
A döbbenetes alakú rajzfilmnő Roger Rabbit felesége. Hogy
miért, azt tőle is megkérdezik a filmben és a válasz több, mint életigazság:
-"Mert megnevettet."
Ezen érdemes komolyan elgondolkozni.
Jessica rajza olyan jól sikerült, hogy az aktuális évben a Playboy magazin az Év legerotikusabb szinésznőjének
választotta!