Éjfél Kapitány
Der Untergang

Der Untergang

Katarzis

A csillogóan tiszta parancsnoki autók sietve gurulnak ki a Reichstag udvaráról, maguk mögött hagyva az iratokat égető katonákat és írnokokat. A kiürítés megkezdődött, az orosz tüzérség már belő a városba, a külső kerületekben házról-házra küzdelem folyik. Fülsüketítő belövések, rommá változó utcák, elszánt egyenruhás kölykök az utolsó légvédelmi lövegek mögött. 

Olyan filmet könnyű csinálni, amit a nők megkönnyeznek. Ahhoz elég egy jóképű hős, egy boldogtalan szerelem és már vizesek is a zsebkendők. Olyan filmet viszont nem könnyű, ami férfiemberből ehhez mérhető fizikai hatást vált ki. Részemről ez a Twin Peaksnek sikerült (valahányszor Bob felbukkan, kiráz a hideg) és utoljára a Gyűrűk Urának is. Amikor a Helm szurdokba szorult és halálra készülő Rohaniak várába megérkezik a váratlan Elf segítség - az sírás közeli állapot. Az Untergang rögtön az első félórájában két ilyen csúcspontot is produkált, ami kétségbevonhatatlan bizonyítéka, hogy szuggesztív feldolgozással van dolgunk.

Mondtam már néhányszor - vesztes helyzetben nincs jelentősége mit teszünk. Ez a vesztes helyzet persze kicsit más, mint amikre én gondoltam, ezen élet és halál, és az utókor véleménye múlik. Mi és hogyan történt az utolsó napokban - erről szól a film. Sok meglepetés nincsen: az adjutánsok teszik a dolgukat, a titkárnők kedvesek, a tisztek egyenruhája makulátlan, az asztalra mindig szépen terítve kerül a meleg étel. A német pedantérián nem könnyen talál fogást a katasztrófa, tényleg csak a legutolsó pillanatban nyúl ki-ki az italhoz és a részeg irodistalányokhoz, a wc-mosdó pedig még a legutolsó ivászat után is tiszta. A közeledő vereség inkább a jellemeket teszi próbára... A választás egyszerű: menekülés vagy a halálig való kitartás a vezér mellett. A helyzethez képest meglepően sokan maradnak, ki a haza, ki a kötelesség, ki a civil lakosság, ki Hitler iránti személyes hűsége miatt.

A film középpontjában a Führer titkárnője, Traudl Junge áll. Jó választás. A pártonkívüli civil lány - aki a balettáncosi pálya helyett választja a titkárnői állást - segít túltenni magunkat a megszokott sztereotípiákon. (Nem mellesleg - Traudl még élt a film készítésekor.) A lány minden pártosságtól vagy ideológiától mentesen, semlegesen áll munkába, hogy két évvel később az utolsó napokban őszinte odaadással kimondja "Mein Führer, ich bleibe auch..."¹ A film végén ugyanakkor (halála évében) eljut az ellenkező előjelű konklúzióig: "dass das keine Entschuldigung ist, dass man jung ist".²

Őrület?

A szereplők többsége elszánt, de józan. Tudja mit tesz, tudja mi vár rá. Nem mind fanatikusok, nem mind katonák, nem mind nácik. Persze, van itt azokból is jócskán, egymást érik a tábornokok, karrieristák, pártvezetők is. A prímet a Göbbels házaspár viszi, akik nyilvánvalóan megkattantak, ehhez nem is fér kétség. Hitler ugyanakkor nem ilyen szimpla eset. Ereje teljében egy teljes nép mozgósítására volt képes, de még most is, a legutolsó pillanatig is képes volt fanatizálni (bár ereje fogytán csak egyre szűkebb rádiuszban). Katonai szemmel a háború elveszítése egészen nyilvánvaló volt a sztálingrádi vereség és a normandiai hídfő kiépülése után, sőt, onnantól, hogy a harcok már német földön folytak, civil szemmel is világos a vég. Hitler ennek ellenére az utolsó berlini kerületig és az utolsó hadosztály elveszítéséig folytatja a háborúját - ami egy ideje már egyértelműen csak a sajátja. "Wenn der Krieg verloren geht, ist es volkommen egal, wenn das Volk mit untergeht."³ Az ember, aki még a sajátjai ellenében is kitart elképzelései mellett. Nem könnyű erre helyénvaló jelzőt találni, talán a megszállott illik ide legjobban. Ugyanakkor ne feledjük: ez a mentalitás nem szokatlan Európában, ismerjük ugye a "Lássuk Uramisten mire megyünk ketten!" csattanójú viccet a saját termését pusztító szőlősgazdáról...

A kérdés

Mielőtt még elfelejtenénk kikről is szól a film, az utolsó félórában sokasodnak az erőszakos bejátszások, a házról házra járó SS griefkommandók lincseléseiről. Óriási a kontraszt a Führerbunker elegáns lakói és a hájas tarkójú gyilkos tahók között. Ez a kontraszt veti fel az igazi kérdést: melyik is a fasizmus igazi arca?

Németország gyakorlatilag egyemberként zárkózott fel anno az NSDAP kormány mögé. Ki-ki más okból, ki-ki más szándékból. Más szempontjai voltak a hőzöngő bunkóknak, más a művészeknek és építészeknek, más a katonatiszteknek, más a karrierista párttagoknak, más a polgároknak. A legtöbben nyilván úgy érezték, részesei lehetnek valami gigantikus megmozdulásnak, ami előre viszi Németországot. Hogy a zsidóüldözés ennek az egésznek a célja vagy eszköze volt - nem tudom. Nem tudom, hogy a párt stratégái praktikus okokból választották ki őket a közös gyűlölet célpontjaként, vagy eredendő gyűlöletük miatt kezdtek el párttá szerveződni? Mint józanul gondolkodó ember, az előbbire tippelek, Hitler búcsúlevele ugyanakkor az utóbbira enged következtetni.

A film rendre felsorakoztatja a különböző indíttatású emblématikus szereplőket, hogy a kérdés jól látható legyen - aztán ránk hagyja a választ.

Összefoglaló

A Der Untergang német alapossággal elkészített játékfilm, ami a témaválasztás kényes volta miatt nyilván az elvártnál is nagyobb gondossággal készült. Elhihetjük - valóban ilyenek voltak a Führerbunker utolsó napjai. Nem foglal állást - dokumentál. És mivel pontosan teszi mindezt, értelemszerűen árnyalja azt a sematikus képet, amit a győztesek történelemkönyveiből megismerhettünk.

Lenyűgöző, még ha Adolf Hitlerről is szólt!

Szerinted?

¹ Én is maradok Führerem...
² A fiatalság erre nem mentség...
³ Ha a háborút elveszítjük, teljesen mindegy, ha a nép is vele bukik...

És Te mit mondasz? Nyomd meg a gombot, szólj hozzá!
Érdekel Éjfél Kapitány többi filmajánlója? Kattints!

Kijárat...

Főoldalra...